Oscar munkavezető egy szelektívszemét-feldolgozó üzemben, mely volt elítélteket foglalkoztat. A fiatalember egy nap kutyaszorítóban találja magát: egy tömegmészárlás kellős közepén fekszik egyedüli túlélőként, körülötte nyolc hulla (az egyik éppenséggel pont rajta), a rendőrség pedig már a helyszínen.
A menekülés nem lehetséges, kapóra jönne tehát egy jó mese, Oscar azonban csak az igazsággal tud szolgálni – ami annyira abszurd és hihetetlen, hogy az ügyben nyomozó rendőr nem is veszi be. Az egyetlen hatalmas flashbackben a néző elé tárt történet lényege, hogy Oscar és három társa (egytől egyig az említett szemétfeldolgozó rovott múltú alkalmazottai) fogadnak a totón, és úgy alakul, hogy telitalálatuk lesz, ami nem kevesebb, mint 1,7 millió koronás nyereményt jelent.
Ám az ünneplés estéjén az örömbe üröm vegyül, és főhősünk elég kellemetlen meglepetésre érkezik haza lakásába a koccintásra szánt itókával. A nem várt helyzetre azonnal reagálni kell, egyik esemény pedig követi a másikat, míg a véres és erőszakos szituációk láncolata a felütésben megismert és mészárszékké változott peep show-ba vezet.
A legtöbb ember Kínában él egyik direktoraként megismert Magnus Martens a Jackpotot Jo Nesbø (a Fejvadászok regényeredetijének szerzője) eleve filmre szánt története alapján írta és rendezte. Fekete komédiájuk szinte egyetlen lélegzetre elmesélt pergő és fordulatos, szórakoztató kis remek, mely leginkább a Sekély sírhantra emlékeztet, ám annak nyugtalanító felhangjai nélkül.

norvég vígjáték, 90 perc, 2011 [16 éven aluliak számára nem ajánlott]
Egy totószelvény főnyereményén összeveszik egy baráti társaság, és egyenként nyírják ki egymást.
rendező:
Magnus Martens
Magnus Martens
színész:
Henrik Mestad
Kyrre Hellum
Mads Ousdal
Henrik Mestad
Kyrre Hellum
Mads Ousdal
Forgalmazza: Vertigo Film
Bemutató: 2012. november 1.
![](http://www.blogger.com/img/icon18_edit_allbkg.gif)
0 megjegyzés