Az amerikai elnökválasztási kampány egyik érdekes mellékzöngéjeként az Egyesült Államokban bemutattak egy vígjátékot, ami pont azt parodizálta, amit Mitt Romney és Barack Obama élesben művelt. A két sztárkomikus főszereplésével készült Képtelen kampány hozzánk egyenesen DVD-n érkezik, a két sztár pedig nem rest egy interjút is simán elhülyülni.
 
Egy film sajtókörútja nem emlékeztet egy kicsit egy elnökválasztási kampányra?

Z.G.: Lassan mi is annyi városban jártunk már, mintha kampányolnánk.
W.F.: Mint az igazi jelöltek. Voltunk katonai bázison, kosármeccsen, tévé showban…
Z.G.: Azért elég furcsa, hogy az embereknek milyen utat kell végigjárniuk ahhoz, hogy a legfelső hatalmat megkaparintsák. Óriási hotdogokat esznek nyilvánosan, csakhogy bizonyítsák, mennyire amerikaiak… És egy ilyen embert választanak meg az Egyesült Államok elnökének.

Zach, honnan származik a karaktered fura hanghordozása és manírjai? 

Z.G.: Még a középiskolában találtam ki egy hasonló tulajdonságokkal bíró figurát és jó néhány évvel később eszembe jutott, hogy talán ma is használható lenne. Éveken keresztül csak a családtagjaim és a barátaim láthatták. Akkoriban csak úgy hívtam, hogy az elpuhult rasszista. Persze ezt a nevet már nem használhattam a Képtelen kampányban. Hülyén nézett volna ki a plakátokon, hogy „Will Ferrell és az elpuhult rasszista”.

Will, mesélnél a film leghíresebb jelenetéről, amikor bepancsolsz egyet egy csecsemőnek? 

W.F.: Sajnos az a bébi egyszerűen nem akarta, hogy bepancsoljanak neki. Aztán leültem beszélgetni vele, és miután elmondtam neki, hogy ez mennyire jót tesz majd a színészi karrierjének, végül belement. Felnőttként viselkedett. Amúgy egy tehetséges kaszkadőrcsecsemőről beszélünk. Egy csomó filmhez leszerződtették.

Úgy tudom újraforgatásra is szükség volt, mert a csecsemő gyakran elnevette magát, amikor a kezed lassítva jött az arca felé… 

W.F.: Egy elképesztően joviális babáról beszélünk. Éjjelekig forgattunk vele és végig nagyon jól érezte magát.

A politikusok könnyű célpontnak számítanak egy humorista számára? 

Z.G.: Igen, és mindig is azok voltak, mert mindig jó dolog meghúzni annak a bajszát, akinél a hatalom van. Az emberek többsége szereti, ha gúnyt űznek a hatalomból. A mai korban, amikor a kamerák mindenütt jelen vannak, gyakran megteszik ők ezt maguktól is. Néha sokkal szórakoztatóbb látni azt, ahogy a valóságban hülyét csinálnak magukból, mint azt, ahogy például a komikusok a Saturday Night Live-ban parodizálják őket.

Will, úgy tudom a hajad visszatérő humorforrás… 

W.F.: Igen, az egész forgatás alatt egyfolytában a hajamra koncentráltam. Annyira tökéletes, fotogén hajra volt szükségem, hogy gyakran nagyjeleneteket forgattunk újra csak azért, mert elkezdett fújni a szél és belekapott a hajamba. Az egyik nagy beszédemet is pont emiatt vettük fel újra.

Zach, nem hiányzott a szakállad? 

Z.G.: Áh, dehogy! Mostanában legalább nem ismernek meg annyian az utcán. Ez nagy öröm.

Will, a főszereplőtársaid gyakran veled tökéletesen ellentétes karakterek. Élvezed az ilyen szituációkat? 

W.F.: Abszolút, és az ilyen döntések nem mindennapi bátorságot kívánnak a castingosoktól. John C. Reillyval, Mark Wahlberggel vagy Richard Jenkinsszel is úgy kezdtünk együtt dolgozni, hogy egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy ők tehetséges komikusok lennének. Jó dolog úgynevezett komoly színészeket szerződtetni vígjátékokhoz, és kihasználni az erejüket. Egyszerűen besétálnak egy jelenetbe, ami már attól vicces lesz, hogy állati komoly arcot vágnak. Ebben a filmben Brian Coxnak és Dylan McDermottnak jutott ez a szerep.